„Minden egy gondolattal, egy vággyal, egy reménnyel vagy egy álommal kezdődött.” – Brian Tracy
Sokan keresik irodánkat a felől érdeklődve, hogy hétköznapi normális emberként miképp tudnának bevándorolni az Egyesült Államokba, ill., hogy az amerikai bevándorlásnak milyen praktikus módozatai vannak, ami ténylegesen működik és viszonylag gyors. Sok téves vagy egyenesen félrevezető információ olvasható e téren, ami hatványozottan jelen van az úgymond 'amerikai bevándorlás' témájával foglalkozó magyar közösségi média (különösen a zárt Facebook csoportok, etc.) körében. Sok elmélet és rengeteg tájékoztató olvasható online, de nem igazán adnak világos kiindulópontot és egyértelmű eligazítást az egyén számára, hogy hol kezdje, vagy mit is tegyen, ha Amerikába szeretne kivándorolni.
„Nem elég tudni, meg kell valósítani.” – Hamvas Béla
Az elmúlt 25 év tapasztalatait foglaljuk össze az amerikai bevándorlás területén, mert az elmélet, mint papírforma lehetőség, valamint az életszerű valóság között nagy a tátongó szakadék. Amerikába kategóriák mentén lehet bevándorolni és reméljük, hogy a lényegre törő, információ jellegű bejegyzésünk egy kis eligazítást ad mindazon egyének számára, akik Amerikába szeretnének letelepedni, élni és dolgozni.
Ha szeretne többet megtudni, hogy kiknek szól és milyen célt szolgál ez a bejegyzés, valamint miért is érdemes Amerikába kivándorolni, etc., akkor kattintson ide:
Miért is akarna bárki Amerikába kivándorolni?
„Teljesen mindegy, mennyire körültekintően terveztél és szerveztél meg mindent előre, életed jellemzően a „két lépés előre, egy lépés hátra” sorozatából fog állni. Attól kezdve, hogy elindulsz a célod felé, folyamatosan korrigálnod kell az útvonalat.” – Brian Tracy
A valós élet azt mutatja, hogy az egyén részéről az amerikai bevándorlás sikere azon múlik, hogy mennyire dolgozza be magát az amerikai rendszerbe.
(1) Családi köteléken alapuló bevándorlás: ez általános és gyakori módja az Egyesült Államokba való bevándorlásnak azon személyek számára, akiknek közeli családtagjai (házastárs, gyerek, szülő) az Egyesült Államok állampolgárai vagy állandó rezidensei; minden releváns ügyintézési részlet és információ megtalálható itt:
https://www.patakicenter.com/szponzor.
A magyarok körében talán a házasság amerikai állampolgárral a leggyakrabban előforduló eset az Egyesült Államokba való bevándorlásra, mert 7-8 hónap alatt rezidens státuszt eredményez, annak ellenére, hogy a személy ESTA (vizamentesség) vagy B1/B2 látogató (turista) vízum keretében jött Amerikába, valamint évek óta státuszon kívüliként (túltartózkodóként) éli az amerikai életet: dolgozik, adót fizet, cégével vállalkozik, stb.
Megjegyzés: Az LMBTQ vagy az azonos nemű párok esetében az Egyesült Államokba való bevándorlás folyamata semmiben sem különbözik, mint bármely más férfi és nő pár házassága esetén. A Bevándorlási Hivatal (USCIS) jogilag nem ismeri el az élettársi kapcsolatot; tehát az LMBTQ vagy az azonos nemű pároknak is meg kell házasodniuk hivatalosan egy olyan államban, ahol az adott állam joghatósága elismeri az azonos nemű párok házasságát. Ha önnek családegyesítési ügye van (amerikai házasság, etc.), keressen irodánkat bizalommal, szívesen segítünk a bevándorlás teljeskörű ügyintézésében.
(2) Menedékjog (asylum) kérelem: az Egyesült Államokba való bevándorlás módja azon személyek számára, akik üldöztetés vagy félelem elől menekülnek hazájukból, részletek itt:
https://www.patakicenter.com/menedekjog.
Ha ön vagy családja menedékjog kérelmet szeretne benyújtani, keressen irodánkat bizalommal, szívesen segítünk a bevándorlás teljeskörű ügyintézésében.
Az utobbi pár évben a menedékjog (asylum) az egyik leggyakrabban kérvényezett bevándorlási kategória a magyarok körében. Ez azzal is magyarázható, hogy a többségi nyugati liberális (woke) demokráciákban elég rossz a mostani Magyar Kormány megítélése. Minden NGO jelentés (Human Rights Watch, Amnesty International, stb.) lehúzza és elítéli – vélt vagy valós ok miatt, ez nem a mi tisztségünk eldönteni – a jelenlegi Kormányt, pl., hogy
nem tartja tiszteletbe a szexuális másságot képviselő (LGBTQ) csoport tagjainak a jogait, nem érvényesülnek a demokrácia alapkövetelményei, széles körű korrupció van az országban, a gazdasági pályázatok élbírálása körül, az igazságszolgáltatásban etc., valamint politikai okai is vannak, hiszen a jelenlegi két kormány kapcsolata nem igazan mondhatni felhőtlennek.
Erre éreztek rá nagyon a magyarok és élnek is a menedékjog (asylum) által nyújtott előnyökkel, mert vélhetően ez a lehetőség sem fog örökké fennállni, hiszen másfél év múlva (2024. novemberi választások kapcsán) kormányváltás jöhet egy republikánus adminisztráció formájában, amely nem igazán lesz olyan megértő a menedékjog kapcsán, mint a mostani demokrata Biden adminisztráció, de könnyen jöhet akár egy újabb Covid-féle globális vírus, aminek hatására ismét lezárhatják a határokat, valamint átfogó restrikciókat vezethetnek be az utazás terén, etc.
Az Egyesült Államokban ***menedékjogra jogosult az, aki
faji ,
vallási ,
nemzetiségi ,
meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása - szexuális másság, vagy
politikai nézetei miatt üldöztetés vagy üldöztetéstől való megalapozott félelem miatt menekült el hazájából
.
Ügyfeleink többsége politikai okokra és szexuális másságra (genderfluid, leszbikus, gay, biszexuális, etc.) hivatkozva kérvényezi a menedékjogot, majd azt követi a nemzetiségi kategória (erdélyi magyar, cigány, zsidó, csángó magyar, kárpátaljai magyar, etc.).
Kiknek tud irodánk segíteni
(i) Lényeges tisztába lenni azzal, hogy pontosan mik a menedékjogra jogosító kategóriák, azaz milyen kitételek mentén (politikai okok, szexuális másság, nemzetiségi elnyomás és megkülönböztetés, stb.) kérhet egy személy amerikai menedékjogot.
(ii) Továbbá, hogy milyen feltételek mentén kérhető az amerikai menedékjog (a menedékkérőnek fizikailag az Egyesült Államokban kell lennie, a beutazás dátumától számítva egy éven belül kérvényezhető a menedékjog - hacsak a késedelemre nincs elfogadható nyomos magyarázat stb.); minden releváns ügyintézési részlet és információ megtalálható itt:
https://www.patakicenter.com/menedekjog.
Kiknek nem tud irodánk segíteni
(i) Azért is lényeges tisztába lenni azzal, hogy pontosan kikre vonatkoztatható a menedékjog fogalma, mert önmagában az, hogy valaki nehéz anyagi helyzetben van és megélhetési gondjai vannak, egyedül neveli a gyerekét, a keleti szomszéd országban háború zajlik, és azokhoz hasonló jellegű hivatkozások nem illeszthetők bele az amerikai menedékjog kategóriájába.
(ii) A menedékjogot kérelmezőnek röviden le kell írnia a fenti ***menedékjogra jogosító kategóriák alapján, hogy mitől fél vagy menekül; pl., milyen megaláztatásnak, kiközösítő megvetésnek, csúfolásnak stb. volt alárendelve és kitéve a társadalom, az adott ország által, csak azért, mert felvállalta mondjuk pl. szexuális másságát vagy nemzetiségi kilétét etc., amit a weboldalunkon kért többi dokumentummal együtt e-mailben átküldve (lásd:
https://www.patakicenter.com/menedekjog) irodánk lefordít angolra, majd benyújtja a menedékjog kérelemet a Bevándorlási Hivatalnak (USCIS).
(iii) Irodánknak nem áll módjába ellenőrizni valamint felmérni azt, hogy valaki valóban pl., az azonos neműeket preferálja szexuálisan vagy az általa megfogalmazott félelmei megalapozottak és valósak, ami alapján beadásra kerül a menedékjog, hiszen azok teljesen személyes jellegűek vagy egyéni szinten dől el, de irodánk mereven elzárkózik minden olyan jellegű ügyintézéstől, ahol az egyén csak kitalálja a fenti menedékjogra jogosító kategóriák alapján az okot, hogy menedékjogot kérhessen.
Pl., menedékjogot kérhet az egyén:
- a szexuális másság és orientáció miatt; pl. „genderfluid” – nem meghatározott neműnek azonosítja magát és amiatt hátrányos bánásmódban van része Magyarországon (vagy az adott országban, ahol él), vagy LGBTQ csoport – leszbikus, gay, biszexuális, transznemű (transgender), queer, intersex, aszexuális +plusz, etc.,
- nemzetiségi, faji hovatartozás miatt félelme van, mert rosszul bánnak vele az adott országban (zsidó, cigány, vagy egyéb nemzetiségi kisebbséghez tartozók, etc.…),
- más a politikai véleménye vagy a politikai hovatartozása miatt üldözik, mert az adott országban nem teljesülnek a demokratikus elvek, vagy akár egy benyújtott gazdasági pályázat miatt burkoltan megfenyegetik és/vagy kényszerítik, hogy vonja vissza azt, mert az sérti bizonyos politikai kapcsolatokkal rendelkező csoport tagjainak a gazdasági érdekeit stb.
A menedékjog beadását követő időszak
Az Egyesült Államokba való belépést követő 1 éven belül (általában a belépést követő pár napon belül) sok magyar kér menedékjogot, ami lényegében azt eredményezi, hogy nem kell félniük attól, hogy kirakják őket az országból, és mivel évekig elhúzódik az ügymenet (előre láthatólag 4-5 év is lehet), addig legálisan dolgozhatnak (2 éves munkavállalási engedélyt kapnak, ami majd hosszabbítható), felsőoktatási intézménybe (egyetem/főiskola) tanulhatnak viszonylag alacsony, a helyi amerikai diákokéhoz hasonlatos tandíj mellett (a nemzetközi diákok / F-1 vízummal a tandíj akár 4-5 szörösét fizethetik az egyazon egyetemen tanuló amerikai diákhoz viszonyítva), vállalkozhatnak stb., lényegében kapcsolatokat (social networking) építenek ki, és szerves részei lesznek a helyi társadalom szövetének. Mivel a Bevándorlási Hivatal (USCIS) túlterhelt, a menedékjog ügymenete évekig elhúzódhat (4-5 év) , de természetesen az élet nem áll meg; ha a menedékjog kérelmezőre időközben rátalál a nagybetűs szerelem (egyetemi diáktárs, munkahelyi kolléga, amerikai barát stb. formájában), akkor házasság keretében (családegyesítés vagy családi köteléken alapuló bevándorlás) rendezheti a végleges letelepedési státuszt, és az évek óta húzódó, valamint folyamatban levő menedékjog ügymenetet meg lehet (kell) szüntetni, átcsatlakozni a családegyesítés alapú bevándorlásra, mert az a bevándorlás terén gyorsabb eredményhez vezet, ugyanis 7-8 hónap alatt elbíráljak a bevándorlási ügyet, valamint a bevándorló házastárs megkapja a rezidens státuszt – zöldkártyát); USA bevándorlás esetén mindig az erősebb és gyorsabb ügy vesz precedenst.
(3) DV vízum lottó: a hivatalos weboldalon
https://dvprogram.state.gov/ a DV lottó jelentkezés online történik és teljesen ingyenes(!) Kérjük adjon egy esélyt magának(!), ha az Egyesült Államokban szeretne letelepedni. Érdemes évente ezzel a lehetőséggel élni (tartózkodjon bárhol, bármelyik országban), ha szeretne hivatalosan az Egyesült Államokban élni, mert ismételjük: a jelentkezés teljesen ingyenes és bárhonnan könnyen kivitelezhető, mert online történik. További részletek itt:
https://www.patakicenter.com/viza-lotto-dv-program.
(4) A befektetés alapú bevándorlást azért nem részletezzük itt, mert a hétköznapi, normál személyek számára az nem egy választható, ill. járható út. A befektetés azon személyek számára képezheti a bevándorlás módját, akik jelentős pénzügyi forrásokkal rendelkeznek, és komoly összeget (általában több százezer vagy millió dollárt) hajlandók befektetni egy amerikai vállalkozásba. Aki mást állít, az nem mond igazat!
(5) A foglalkoztatás alapú bevándorlást szintén nem részletezzük, mert habár elviekben (papíron) működik a dolog, a gyakorlatban csak olyan egyének számíthatnak amerikai munkavízumra, akiknek magas képzettségük vagy speciális szakmai tudásuk van, amiből a jelenlegi amerikai munkaerőpiacon hiány van. Nagyon tömören, a lényeget szemléltetve próbáljuk leírni.
(i) Az amerikai munkavállalói vízum megszerzésének előfeltétele, hogy eleve kell egy szilárd alapokon álló amerikai cég (szponzor), amely petíciót nyújt be az Egyesült Államok Állampolgársági és Bevándorlási Szolgálatához (USCIS) a leendő külföldi (pl. magyar) alkalmazott nevében.
(ii) Továbbá, a Munkaügyi Hivatal (Department of Labor – DOL) külön ellenőrzi, hogy van-e az amerikai (belső) munkaerő piacon esetleg olyan kvalifikált egyén, aki elvállalná az adott munkakörben meghirdetett állást, azaz rendelkezik az adott munkakör betöltéséhez a megfelelő szakmai tudással vagy képzettséggel.
(iii) Ugyanakkor a munkavállalói vízum kategóriák éves kvótákhoz vannak kötve, hogy összegszerűen hány munkavállalási vizát adhat ki a hivatal.
(vi) Tegyük fel, hogy az adott személynek sikerült megszerezni egy munkavállalói vízumot, de azzal tisztába kell lenni, hogy az Amerikába való bejövetelét követően az amerikai cégnek hosszú évekig (kb. 6 év) alkalmazottként folyamatosan foglalkoztatnia kell a bevándorlót, és ha időközben bármi okból megválik tőle (cégleépítés, anyagi nehézségek, etc.), akkor borult az egész bevándorlási folyamat. A fentiek teljesítése nem lehetetlen, de a leírtak alapján érzékelhető, hogy nagyon időigényes és körülményes.
Összegzés: lényegében egy normál, átlag ember, mint életszerű és reális lehetőség, jelenleg (2023. június) a következő kategóriák alapján tud kivándorolni az Egyesült Államokba:
„Próbálom felszabadítani a tudatod, Neo. De csak az ajtót tudom megmutatni. Neked kell átmenned rajta.” – Morpheus a Mátrix című filmben
Az elmúlt negyed évszázad alatt sok magyar jött ki és maradt (B1/B2 vizával vagy
ESTA – vízummentesség keretében), majd rövidebb-huzamosabb ideig túltartózkodottként (státuszon kívüliként) élt, dolgozott,
adózott, vagy
cég keretében vállalkozott Amerikában, majd a későbbiekben
családi köteléken alapuló bevándorlás keretében, zömmel amerikai állampolgárral való házasság réven, rendezték a letelepedési státuszukat, vagy az Egyesült Államokba való bejöveteltől számítva 1 éven belül
menedékjogot (asylum) kértek (amivel legálisan tartózkodhatnak, dolgozhatnak, tanulhatnak, etc.), de később, ha rájuk talált a szerelem, akkor mégis amerikai állampolgárral való házasság révén rendezték a státuszukat, mert az egy gyors folyamat, úgy 7-8 hónap alatt letelepedési (rezidens) státuszt eredményez.
„A szokások rabigája olyan könnyű, hogy meg sem érezzük, amíg olyan nehézzé nem válik, hogy nem tudunk megszabadulni tőle.” – Warren Buffet
Irodánk több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik az amerikai bevándorlás területén; a szakértelem és a szakmai tapasztalat mellett a tisztességes, korrekt eljárás is nagy jelentőséggel bír, mert lényegében az ügyfél életéről és sorsáról van szó, hiszen egy félresikeredett, szakszerűtlen beadvány hosszú időre vagy végleg holtvágányra terelheti az egész ügyet; kérjük olvassa el, szívlelje meg, és legyen extra óvatos:
https://www.patakicenter.com/informacio.
„Egy igazi tanár csupán kinyitja neked az ajtót, de besétálnod neked kell rajta.” – Ősi keleti mondás
Végezetül, az itt megosztott amerikai bevándorlással kapcsolatos információk csak akkor hasznosak, ha használják őket. Valahol olyanok, mint a tudat, a könyv, az esernyő – csak akkor működnek, ha kinyitják őket.
Phone & text message:
+1 775 572 8254 ⟶ 7755 pataki
Email:
info@patakicenter.com
Viber:
+16469323328
WhatsApp:
+16469323328
Facetime (iPhone):
+16469323328
Telegram:
+16469323328
Signal:
+16469323328
Skype ID:
patakicenter
TikTok:
Youtube:
Address:
Pataki Center
19908 Stoney Point Way
Germantown, MD 20876